Hát igen. Majdnem minden.... de az a majdnem jó messze áll a mndentől. Sajnos vagy nem sajnos... az élet az már csak ilyen. Meg kell szokni az életet, meg kell tanulni irányítani. elvégre is csak akkor lesz boldog az életed, ha azzá teszed magadnak... az összes dolog így van. Ha úgy fogod fel hogy az életed szar az is lesz. Pozitív hozzá állást kell produkálni, s minden jó lesz.:)
Minap, azt hiszem szerdán. Igan szerdán, föcin az ablak mellett űltem(kihiztiztem, hogy had üljek oda.) na de a lényeg az az, hogy csak bámultam kifelé az ablakon... Teljesen szürke volt minden. Aztán körülnéztem az osztályban. és mindenki vagy feketében vagy szörkében vagy barnában ült az asztalánál. Annyira furcsa, hogy az évszakoknak meg van a színük. Ezek után vissza tértem az ablakohoz.:) Két madarat láttam. Ugrándoztak a még itt-ott megmaradt hófoltokban.... mintha szerelmes madarak lettek volna. Annyira édesek voltak.
Aztán erepültek egy pillanat alatt. Csak kérdezett a tanár én meg feleltem, de mire vissza néztem a madárkák nem voltak ott.... Mint a boldogság, vagy bármi szerencse. EGyik pillanatról a másikra el tud szállni. Lehet hogy hülyén hangzik , de sírni tudtam volna. Aztán valamit, csak nézni kellett még... Át tértem az autókra és buszokra... Hihetetlen, hogy mennyi autó járkál a városban 08:00 körül. Rengeteg busz is volt... A kocsik siettek és csak mentek és mentek, mint a filmekben. Egyedűl, magányosan, a kicsi kocsiba, munkába sietve, ahol ha egy ilyen szürke napot fogunk ki, ránkborúl valami, vagy általában valami szerencsétlesnég ér minket. Teljesen sikerűlt elmerűlni a gondolataimban, csak bambultam, még a tanár se kérdezett...
Néha a szemem sarkában egy két könny csepp is megjelent. Valahogy az a nap nem volt túl boldog, és tökéletes. Bár egyik nap se tökéletes, inkább mindegyik csak közelít a tökély felé, és amikor azt hiszed hogy ez a nap, igen, tökéletes akkor mindig jön valami, szülők, barátok, rossz hír, egyes dolgozat, betegség, családtag halála, vagy bármi.
Lassan háromnegyedórája bambultam... Igen. Meghallottam a csengőt. Felpattantam és mentem a következő órára... A szüneben folytattam az ablakon keresztűl bambulást. Egyik osztálytársam meg is réműlt, hogy valami baj van. Baj az volt, de nem tartottam fontosnak... Hát ezért még 10 percig bámultam az ablakon keresztűl, majd a következő szünetre, mintha semmi bajom nem lett volna.:)
Hisz ne feledd, "az élet csak akkor bonyolúlt ha azzá teszed magadnak, és akkor szép, ha elhiszed, hogy az lehet."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.